Péntek, 3 óra 00 perc. A telefon ébresztője kelt. Az álmosságtól tántorogva, de nyafogás nélkül kelünk. Osonunk csendben, még alszik a ház. A kert végéig kell csak elbotorkálnunk, itt kezdjük a napot. Azt hiszem sosem keltem még ilyen korán. Ahogy közeledünk, a hajnali csípős hidegből egyre melegebb lesz.
Ropog a tűz a két kemencében, a fenyő illatosan ég és végül megcsap a kovász édes illata. Kenyeret sütni jöttünk. Az ott dolgozó fiatalok nagy szeretettel fogadnak, felébreszti őket az érkezésünk. Vidám, lepcses, összeszokott társaság, öröm köztük lenni. A kezdeti téblábolás után, már reszeljük is a kenyérről az égett részét, kipróbáljuk, hogyan kell szakítani egy-egy adagot, majd mérjük, papírtasakba és ládákba rendezzük a forró pityókás kenyereket. Van ebben a hajnali munkában valami nehezen megfogható varázs. Az éj leple alatt fenyő és kenyérillatban serénykedünk a forró kemencék között, hogy a még igazak álmát alvó emberek reggel friss, meleg kenyeret tegyenek otthonuk asztalára. Egy csipet varázslat.
Itt minden nap kis karácsony van :)
Munkánk jutalma egy forró kenyér, amit a reggelinél úgy tömtünk magunkba, mint aki két napja nem evett.
Pihenésre nem jutott idő, szaladtunk a farmra, de aztán Isti, az együtt töltött hét zárásaként kirándulni vitt minket Szovátára. Ezután a búcsúestre igyekeztünk, jó volt találkozni a többi kalandorral, a szervezőkkel és az Agrya magyar képviselőivel. A finom ételt egy fergeteges tánccal mozogtuk le, amihez a finom pálinka adta a motivációt.
A búcsúvacsorán kicsit mindenkinek összeszorult a szíve, összegezte magában az elmúlt egy hetet és hálával a szíve mélyére raktározta az Erdélyben szerzett életreszóló élményeket.
**********************************************************************************
Napi beszámolók:
