A második nap végén azt hiszem kijelenthetem, hogy birkákkal foglalkozni vakmerő vállalkozás. Olykor olyanok, mint egy csoport óvodás, máskor egy igénytelen csürhére hajaznak, aztán meg vicces baráti társaság, és néha babusgatni valóak, akár a kutyakölykök.
Délelőtti munkaként a feladatunk ismét juhszámlálás volt, de most egy nagyobb nyájjal álltunk szemben, amiben már kosok is voltak. Leválasztottunk egy kisebb csoportot, amit külön kosárba tereltünk, vagyis a farmon dolgozó Sanyi és Valentin próbálkoztak. Egyenként megfogni, a kapuhoz cipelni, leolvasni, leírni, elengedni.
A juhokban lévő nyájszellem egy áradó folyóra emlékeztet engem. Mint a vízfolyam, együtt áramlanak, és ha kell együttes erővel törik át a gátat, és öntik el a mezőt. Itt is épp ez történt. A kosár körül Katával ketten ugrabugráltunk, Sanyi bent hajtott, Valentin várta, hogy lefoghassa őket. Eközben a távoli sarokban a kerítés meggyengült a juhok áradtak kifelé, mint a vízfolyam, és az eddig gondosan felírt birkák összekeveredtek a fel nem írtakkal... Az ekkor bennünk keringő érzéseket, szeretettel ajánlom mindenkinek. Sírva nevettünk és nevetve sírtunk. Az Erdélyi Magyar Tv épp ekkor forgatott nálunk, talán a nagy pillanatot is felvették, azt mondták a szilveszteri adáshoz jó anyag lesz.
Azonban jut idő farmon töltött órák alatt olykor elmerengeni a tájon. Hallgatni az erdő neszét, nézni a kutyákat, ahogy a fák közül jövő zajokat ugatják, várni a vihart, élvezni a szelet, figyelni a pásztorok kiabálásának visszhangját, látni, ahogy egy elhullott birkát a kutya marcangol. Felbecsülhetetlen!
Az állatorvos munkáját is nyomon követhettük ma, majd a tudományos kitérő és egy jó ebéd után - kevesebb lelkesedéssel - ismét nekifogtunk a számlálásnak. Esteledett, nem végeztünk, de Sanyi világnézete - melyet a hosszú zord évek tapasztalatai barázdáltak - megnyugtatott : "
Már nincs olyan sok, mint amennyi volt."
**********************************************************************************
Napi beszámolók:
