A csütörtök esti nagy buli utáni romeltakarítást végeztem reggel. Volt valami hihetetlenül megnyugtató a helyzet egyszerűségében. Miután este az egyetlen tűzgyújtó készülékünket is sikeresen likvidáltam egy pohár tokajival nehezen tudtam elképzelni, hogy egyáltalán sikerül majd meleg vízzel elmosogatnom a tegnapról ott maradt csetreseket.
No de a találékonyság határtalan. Volt parázs, rács és edény is amiben a forrásról hozott vizet megfelelő hőmérsékletűre tudtam melegíteni. Apróságok, amikre otthon nem kell gondolni, de mégis felemelő érzés.
Dolgom jólvégeztével a száradó edények földöntúli látványában gyönyörködve, eljött az ideje,hogy a frissen fejt tejet levigyük a faluba. Levi szerint mivel igen jól összebarátkoztam Gyöngyivel a lóval előző este, menjek és hozzam be a legelőről. Megtörtént. Felszereltük, befogtuk és irány lefelé. Reméltem, hogy lesz még alkalmam ezt a faluba vezető utat az itt tartózkodásom alatt bejárni még egyszer. Csendesen baktattunk lefelé.
A nap hátralévő részében gyorsan pótoltam a hiányoságaimat. Ebédre Attilával pisztrángot ettük, isteni finom volt én eddig még nem ettem soha.
Estére kötelező megjelenésünk volt Vármezőn a fogadóban. Itt kiderül ki nyerte a szavazást, elköltöttünk egy utolsó vacsorát együtt a kalandorok és a fogadó gazdák is. A jó hangulat ellenére már csak arra tudtam gondolni, hogy mihamarabb mehessek vissz a majorházhoz.
Éjjel 11 órára fel is értünk, még éppen, hogy ébren voltak. Aznap éjjel a majorházban aludtam. Belesüppedve a csendbe álomba merültem.
Reggel időben keltem és még egyszer utoljára részt vettem a fejésben. Próbáltam minden mozzanatot illatot, szagot, érzést még magamba szippantani, hogy jó ideig velem lehessen otthon a rohanó hétköznapokban. Már éreztem, hogy nehéz lesz az elválás, nekem biztos a többiek nevében nem tudok nyilatkozni. Ahogy az ember beleszeret a tájba és ezek az érzések tódulnának a bizonyos látószervünk felé meglepő olyan valakitől, aki nem épp érzelgős típus.
A már-már, mondhatom, szokásos reggeli rutin munka elvégzése után megkértem a fiúka, hogy készítsünk pár közös képet.
Azt sem tudtam, hogyan búcsúzzak el rendesen. Valahogy úgy érzem ez nem is sikerül. Csak megköszönni tudtam azt a sok jót amit kaptam.
Azt hiszem ez a történek itt nem érhet véget és már azt tervezem jövőre hogy megyek vissza és töltök el 1 hetet fenn a hegyen.
Epilógus:
Ma mikor ezt írom már 3 napja itthon vagyok. Nem találom a helyem. Valami megváltozott bennem. Tegnap este, hogy kicsit „otthon” érezzem magam mikor kiengedtem legelni az én 6 juhomat elkezdtem faragni a saját pásztorbotom. Levitől kaptam 1 csengőt és egy zörgőt. A csengőt feltettem a kosom nyakába. Csenget én faragok, a kutyák lihegnek mellettem. Kicsit jobb.
Köszönöm hogy veletek lehettem és befogadtatok a családotokba erre a kis időre!
A viszont látásra!!!
