Alexandra - 5 nap – Az elmúlt hét csodálatos emlékeket hagyott maga után!

Printer-friendly version

Az ötödik napom örömmel és bánattal együtt telt el. Örömmel, mert haza utaztam és a családommal lehetek, de bánattal, mert nagyon kedves emberekkel ismerkedtem meg, akik sokat segítettek Nekem, illetve egy gyönyörű helyet kell magam mögött hagynom.

A napi rutin ma is meg volt. A birkákat rendbe tettük, megetettük, megitattuk, kihajtottuk.
Reggeliztünk és neki láttunk a hodály kimeszeléséhez. Ezt időként higiéniai szempontból is megcsinálják és persze a szépen rendbe rakott környezetért.
Ebédelni keveset ebédeltünk, hiszen készülődtünk a bográcsozáshoz.
Elpakoltunk, széket és asztalt raktunk ki. Segítettünk zöldségeket pucolni, a kerti eszközöket összeállítani és sütni-főzni, bár ebben András Gazda remekelt.
Apránként megérkeztek a vendégek. Szívesen láttuk őket és megkínáltuk a csapatot minden jóval.
Megmutattuk a tanyát, ami nagyon tetszett Nekik.
Evés-ivás után összepakoltam, elköszöntem.
Egy hivatásos kalandor, aki szintén a tanyán tanult, hazautaztunk.

Az elmúlt hét csodálatos emlékeket hagyott maga után!

Szeretnék még erre a földre visszalátogatni, akár a családom társaságában is. :)

 

Napi beszámolók
Alexandra - 0 nap - Csak bírjuk szusszal
Alexandra - 1 nap - Fantasztikus volt ez a nap!
Alexandra - 2 nap – El vagyunk kényelmesedve
Alexandra - 3 nap – Már egyedül tárcsázok!
Alexandra - 4 nap – Slambuc
Alexandra - 5 nap – Az elmúlt hét csodálatos emlékeket hagyott maga után!