Alexandra - 4 nap – Slambuc

Printer-friendly version

Az utolsó előtti napom elég riasztó és megpróbáltató volt.

A reggel még könnyen ment. Megetettük a birkákat lucernával, kukoricával és megitattuk őket.
Majd a pénteki bográcsozáshoz kikerestünk egy kos bárányt és egy ürüt. Szegényeket levágtuk és megnyúztuk.
Ez a tápláléklánc rendje. Ezt csak úgy lehet, hogy elkülöníti az ember és nem aranyos bariként nézi, hanem már ételként. Hiszen ezért is vagyunk itt, hogy lássuk, hogyan jut el az étel, élelmiszer az asztalunkig a városban.

 

Itt emberközelségből megtapasztalhattam, hogy mennyi munka, áldozás és kitartás kell egy állat felneveléséhez. Ez után pedig egy pár perc alatt végezni is a kis életével, hogy együnk és egészséges ételeket fogyasszunk.
Ebbe nem gondol bele az ember, amikor elmegy egy bevásárló központba és leemeli a húst a polcról becsomagolva.

Délelőtt a dinnyét kitartóan fogyasztottuk ilyen melegben és jót ebédeltünk. Életemben először kóstoltam slambuct, ami 5 összetevőből áll. Szalonna, krumpli, tészta, só, víz.
Aztán egy- kettőre vihar lett. Eső, villám, szél. Erre érkezett meg a forgató csoport is.
Addig a Gazda felaprította a pácolni való bárányt, mi pedig elpakoltunk.
A portát rendbe tettük a vendégek érkezésére.
Délután jó társaságban sztorikat hallgattunk a szomszéd juhásztól.
Kellemes hangulat van itt a portán mindig. Nagyon kedves, vendégszerető emberek.
Megismertük a nap folyamán a juhász családját, gyerekeit, unokáját, akik meglátogatták.

Valamint a vacsora mellett kaptam recepteket is a helybeli hagyományos ételekből.
Egy fáradt nap után jól esik a pihenés! :)

 

Napi beszámolók
Alexandra - 0 nap - Csak bírjuk szusszal
Alexandra - 1 nap - Fantasztikus volt ez a nap!
Alexandra - 2 nap – El vagyunk kényelmesedve
Alexandra - 3 nap – Már egyedül tárcsázok!
Alexandra - 4 nap – Slambuc
Alexandra - 5 nap – Az elmúlt hét csodálatos emlékeket hagyott maga után!