Augusztus 15. A Miskolcról Budapestre tartó vonaton ülök. Ismét tömeg, de most nem voltam elég gyors a jegyvétellel, ezért már csak az első osztályon van hely. Nem baj, legalább itt még konnektor is van és meg tudom írni az utolsó bejegyzést.
Hazafelé utazom Arnótról, de még mindig a hatása alatt vagyok. Olyan, mint amikor egy nagyon jó könyvet olvas az ember és még napokig, vagy hetekig a fejében mászkálnak a szereplők és a történet által felvetett godolatok. Most is ezt érzem csak sokkal erősebben. Nem gondoltam volna, hogy egy hét alatt kialakulhat bennem ilyen erős kötődés egy hely iránt. (Megfogadtam, hogy megszabadulok az ömlengés bosszantó szokásától, de mégsem tudok.) Őszintén, nagyon megfogott ez a hely és az emberek, akikkel itt találkoztam. Nehezen váltam el tőlük.
Reggel azért még beálltam dolgozni. Ma már tényleg 5-kor kezdtünk, bár a tervek ellenére mégsem tudtuk kiültetni a krizantémokat a fóliába. Az árvácskákat ültettük cserepekbe, majd pakoltuk ki őket az asztalokra. Egy asztalra kb. 2300 cserép fért ebből a méretből, az átlag állítólag 4 asztal per nap. Nem semmi mennyiség.
A munkatempóm ma már nem volt az igazi. Sokat mászkáltam az asztalok között és sajnáltam magam, amiért ma haza kell mennem. Nem mintha a hazautazással lenne problémám. Jó otthon lenni, de mégis érzem, hogy hiányozni fog ez a hely meg általában a napoknak az a folyása, amit itt megszoktam. Olyan, mintha két teljesen különböző életben lennék. Egy héttel ezelőtt furcsa volt elhagyni a másikat és egy teljesen más helyre, más emberek közé megérkezni, most viszont furcsa visszamenni a régibe. Hiába tudtam, hogy hétvégén hazajövök, néhány napra tényleg úgy éreztem, hogy az az én valóságom.
Mindenkit nagyon megkedveltem itt. Annyira kedves és befogadó volt a közeg. Tényleg szuper emberek és nagyon örülök, hogy megismertem őket. Az utolsó napokban a munkatársaimmal is kicsit jobban megismertük egymást, legalábbis azt éreztem, hogy ha csak egy hétre is, de befogadtak.Őszintén remélem, hogy nem voltam nagyon a terhükre, nem akadályoztam sem az ő, sem pedig Gábor munkáját és ők is pozitívan élték meg az ottlétemet.
Útravalónak egy jó pár virágot és hajtást is hoztam magammal. Remélem sikerül életben tartanom őket és valamennyire emlékeztetni fognak az ittlétemre, ami igazán tanulságos és hihetetlenül élménydús volt.
Ma még felhívott az egyik helyi napilap újságírója és az itt eltöltött időről kérdezett. Feltette azt a kérdést is, hogy ha lehetőségem lenne rá visszajönnék-e.
Jelentem, bármikor, a legnagyobb örömmel!
Szeretném itt is megköszönni ezt a hetet a vendéglátóimnak és mindenkinek, akinek valahogy része volt benne. :)