Izgatottan és kíváncsian szálltam fel a vonatra Győrben, s röpke 4 és fél óra alatt meg is érkeztem Lacihoz, az engem fogadó gazdához. Nem volt számomra ismeretlen, mivel a felkészítő napon ő volt a csapatunk főnöke, s ott már említette, hogy szabadföldi kertészettel foglalkozik Hejőbábán. Aki nem tudja, merre keresse a térképen, ott van mindjárt Hejőpapi mellett. :)
A vasútállomásról rögtön a földre vezetett az utunk, ahol Laci körbevezetett az általuk termesztett növények között. Sok már ismerős volt számomra, mivel otthon is kertészkedem persze sokkal kisebb léptékben. (Az otthonunktól 20 km-re)
Miután körbejártuk a földet már biztos voltam benne, hogy sokat fogok tanulni az itt töltött hét alatt. Már aznap is pakoltunk egy kis dinnyét az utánfutóra, majd elszállítottuk Karcsi bának, aki a tiszaújvárosi piacon értékesíti a földön megtermelt zöldséget, gyümölcsöt. Eztán Laciékhoz mentünk vacsorázni. Itt megismerkedtem a feleségével, szüleivel és a pici lányukkal, aki nemrég lett 1 éves, majd megvacsoráztunk, és elfoglaltam a szállást, ami Tiszaújvárosban volt.
Korán lefeküdtem, hogy kipihenten kezdjem meg az első napomat, hiszen nem dolgoztam még szántóföldön, így nem is tudtam egészen pontosan, hogy mi vár rám.
Hétfő reggel 6:40-kor találkoztunk Lacival a ház előtt. Fejemen szalmakalappal, hónom alatt gumicsizmával, mindenre elszánt tekintettel kezdtem meg az első napomat. Miután kiértünk a földre és megismerkedtem a munkatársakkal először kukoricát szedni állhattam be.
Ezt a dinnye összeszedése követte. A dinnyehajigálás után különösen jól esett a finom ebéd, melyet Laci felesége főzött. Az ebéd után visszamentünk a földre dolgozni, majd egy árnyékoló sátor felállításában segédkeztem. Kicsit elhúzódott a sátorállítás, de a főbb részeivel elkészültünk. Este kilenc óra körül értem vissza a szállásra kicsit fáradtan, de jókedvűen.
A keddi nap reggelén a piacon találkoztunk Lacival. Segítettem kipakolni a dinnyéket, majd a kertészet felé vettük az irányt. Itt felpakoltunk az utánfutóra 20 db dinnyét meg némi csemegekukoricát, paprikát és elvittük egy idős házaspárnak, akik a faluban értékesítik majd.
Eztán visszamentünk a földre, és miután elmagyarázták, hogy milyen szempontoknak kell megfelelnie a tökéletes paprikának, beállhattam paprikát szedni. Mikor végigfuttattam a szemem a végtelenbe vesző paprikasorokon (1 sor kb. 100 m) tudatosult bennem, hogy ezzel sosem végzünk. Meg is kérdeztem a kolléganőmet, hogy hány naponta szedik a paprikát, s ő mondta, hogy ezt nem lehet befejezni, csak abbahagyni, tehát mire végére érnek kezdhetik elölről. Két dologban különbözik Laciék paprikaültetvénye a mi kerti „paprikaültetvényünktől”. Az egyik az, hogy Laciéké a folyamatos öntözésnek, valamint tápoldatozásnak hála óriásira nő, a másik, hogy nálunk látni a sor végét. :)
A paprikaszedést felfüggesztettük (aminek egyrészt örültem, mert nem volt túl izgalmas, másrészt nem szeretek félbehagyni semmit, de mint már írtam ezt nem lehet befejezni), és megebédeltünk, majd Laci öccse jött aratni a takarmányborsót. Beülhettem aratás közben a kombájnba, ami nagyon érdekes volt számomra, mert még sosem láttam aratást testközelből.
Szerdán ismét a piacon találkoztunk reggel, hamar kipakoltunk és már mentünk is a kertészetbe, ahol először uborkát kellett szedni. Szerencsére jóval kisebb területen van, mint a paprika, így le tudtuk szedni az összeset.
Közben híre ment a faluban, hogy Laciéknál már megérett a dinnye, és egyre több vásárló jött ki a földre is, akik évek óta visszajárnak a dinnye, és a zöldségek jó minősége miatt.
Uborkaszedés után bevezettek a görögdinnyeszedés tudományába, ami bonyolultabb volt, mint a többi. Ez úgy működött, hogy egy hozzá értő ember végigjárta a sorokat, és levágta a tőről az érett dinnyéket. Miután ő végzett négyen végigjártuk a sorokat, úgy, hogy minden sorban állt egy ember és egy a művelőúton. Ez az egy ember lerakta az út szélére a dinnyéket, amelyeket a sorok közül a többiek kihajigáltak neki. Ez után traktor vontatta pótkocsival végigmentek a művelőutakon, és kétoldalról feldobáltuk a pótkocsin álló embernek a dinnyéket, aki odafent úgy rakta őket egymásra, hogy lehetőleg ne guruljanak el.
Legkevesebb ötször kell megfogni és odébbtenni egy dinnyét, amíg a piacra elér. Ma még elmagyarázták az öntöző és a tápoldatozó rendszer működését is, ami nem túl bonyolult, de annál hasznosabb dolog, és enélkül nagyon nehéz lenne, ha lehetne egyáltalán ilyen szinten termelni.
Csütörtökön a piacra voltam beosztva Karcsibá mellé. Ő egy 70 év körüli, víg kedélyű úriember, akinek mint később kiderült a vérében van a piaci árus mesterség. Csodálatos érzéke volt ahhoz, hogy kitalálja ki mit akar hallani, és ő mondta is a vevőknek. Egész nap tréfálkozott, a hölgyeknek udvarolt, bókolt mindezt mindig a megfelelő hangnemben. Komolyan úgy gondolom, hogy amit ő csinál, az művészet. :) Ahol ilyen magas szintű kiszolgálás társul ilyen jó minőségű termékekhez, ott muszáj jó forgalomnak lennie.
Fél 1 körül jöttek értem, és kimentünk a kertészetbe. Nekiálltunk az ebédnek, amit már befejezni nem tudtunk, mert akkora vihar kerekedett, hogy ledöntötte az árnyékolósátor egy részét (ami alatt ültünk és ettünk), így az autóban vészeltük át az esőt, jégesőt és szélvihart. Érdekes volt számomra az, hogy Laci milyen nyugodtan ült az autóban, miközben odakint esett a jég, és verte a növényeket, amelyekből él és eszembe jutott, hogy a városban sokszor olyan dolgok miatt idegeskednek az emberek, hogy pirosra vált a jelzőlámpa és 45 másodperccel később érnek haza.
Amint elállt a vihar, felhúztuk a mezőgazdasági tornacipőt (gumicsizma), és felmértük a vihar okozta kárt. Vagyis Laci mérte fel, én meg mentem vele. Sok levél kilyukadt a jégtől, ami azért baj, mert így sokkal könnyebben bejutnak a növényekbe a kórokozók. Míg vártuk, hogy felszáradjon a föld, arról beszélgettünk, hogy nehezen találni munkaerőt, annak ellenére, hogy ezen a vidéken igen nagy a munkanélküliség.
Az utolsó napon kijavítottuk az árnyákolósátorban keletkezett károkat, ezt egy kis sárgadinnye-szedés követte, közben a megyei laptól meglátogattak minket. Riportot készítettek Lacival és velem is. A riport után levezetésképpen uborkát szedtünk. Később elbúcsúztam a családjától, majd Lacitól is a vasútállomáson. Örülök, hogy Lacihoz kerültem, mert nála láthattam a növénygondozás, betakarítás és értékesítés mozzanatait is. Ha kérdéssel fordultam hozzá, mindig készségesen, szakmailag maximális hozzáértéssel válaszolt. Összességében az itt eltöltött 1 hét alatt rengeteg érdekes dolgot láttam és tapasztaltam. Eseménydús volt a hetem, mondhatni: KALANDos :)
