Szabadság a dinnyeföldön

Printer-friendly version

2013.08.04 – Megérkezés

Vasárnap, egy fülledt, napsütéses délután indultam el Budapestről Lőkösházára. Ritkán, csak néhány évente utazok vonattal, de azok mindig különleges, élménnyel teli alkalmak. Tudtam, hogy most is hasonló kalandban lesz részem, így széles mosollyal az arcomon, már a vonaton is a hatalmas földeket szemléltem, és azon gondolkoztam, milyen lesz egy ekkora területen dolgozni az elkövetkező néhány napon.

Megérkezésemkor Süli Ernő, fiatal gazda fogadott az állomáson, aki osztotta lelkesedésemet a rám váró napokra nézve, noha arcán az együttérzés jelei is megmutatkoztak, mint aki pontosan tudta mi vár rám. Dombiratosra tartott az utunk, ahol a szállásom is volt. Egy jelenleg nem használt, de nagyon szépen rendben tartott nyugdíjas otthonban pakoltam le, majd az Oláh család nagyszerű vendégszeretetét élvezhettem.

Az út fáradalmait kipihenve Ernővel és a család tagjaival ittunk meg egy frissítőt a gazdálkodás szépségeiről illetve nehézségeiről beszélgetve, közben pedig már a fenséges vacsora illatát lehetett érezni. Nagyon sokat megtudtam a legelők hasznosításáról, néhány megtérülési számot is sikerült elcsípni, illetve Ernő nehéz évkezdése is sok tanulságot hordozott. Ugyanakkor az új információk rengetegében is nehezen tudtam levenni a szemem az udvaron álló hatalmas munkagépekről.

Izabella (Iza) - szintén fiatal fogadó gazdám - Édesapját, Gabi bácsit kértem meg, hogy mutassa meg a traktorokat, kombájnt, illetve a szerelvényeket. Részletesen végigmentünk a modern gépparkon, amit nagyon élveztem. Az eszközök teljesítménye, és nagysága mellett azok működését, tisztítási folyamatát is megtudtam, noha a háztáji állatok, az épülő és már meglévő hatalmas magtár, illetve a körülöttem játszó három rottweiler kutya szintén a figyelmemért küzdöttek.  Hihetetlen sok új dolog vett körbe, amiket korábban nem, vagy csak éppen képekről láttam.

A nagy forgatagban szinte el is felejtettem, hogy még nem vacsoráztunk, így csak a kérdéseim apadásával, néhány óra múlva ültünk le enni. Ernő sajnos már nem tartott velünk, ezért Gabi bácsi kivalló szőlő pálinkáját is csak mi élveztük. A jó hangulatú vacsora és sörözés közben kisebb félelem úrrá is lett rajtam, hogy hátha megromlik ez a különleges nedű, így el is fogyasztottuk az üveget, miközben a témák már messze szárnyaltak, egészen a tudományos élet rejtelmei felé.

Végül éjfél után értem haza a szállásomra, ahol gyors zuhanyzás és kipakolás után kerültem ágyba, várva a következő nap kihívásait.

 

2013.08.05 – Hétfő - Kezdés

Reggel az ébresztőórát megelőzve, magamtól keltem 6 körül, annyira izgatott voltam a nappal kapcsolatban. Fejfájásom nem volt szerencsére a tegnapi kísérőktől, de azért a gyomromon éreztem, hogy a reggelit szűkre kell szabnom.

Ernő korán értem jött, majd saját házához vitt, ahol két új kollégával is megismerkedtem: Csabival és Ferivel. Akkor még nem tudtam, mi is lesz pontosan a feladat, de türelemre intettek, és elindultunk a földek felé. Egy 2 hektáros dinnyésben álltunk meg a terepjáróval, ahol már látszott a szépen érő, kerekedő gyümölcs.

Hosszas szemlélésre azonban nem volt idő, kést kaptam a kezembe, amivel a megfelelő dinnyéket szedtük le szép sorjában, majd az úthoz közeli ágyásokba gurítottuk őket. A rövid alig 1,5-2 órás munka után nem éreztem különösebb fáradságot, kellemes volt az idő a pesti fülledt levegőhöz képest, de még nem tudtam mi vár rám.

Ernő Édesapja érkezett nem sokkal elkészültünk után egy traktorral és pótkocsival, amire fel kellett rakni a dinnyéket, miközben folyamatosan szép ütemesen mellettünk haladt. Mint utóbb kiderült az 5-10 kilós dinnyék össztömege közel 50 mázsa volt. Szokásomhoz híven azonban nagy lendülettel vetettem bele magam a munkában, azaz a dinnyék feldobálásába, szinte elvéve a többiektől a munkát. Mondanom sem kell, a második sor végére (amik kb 4-500 méter hosszúak), megéreztem a terhelést, de kicsit lassítva folytattam a szedést.

Nagyjából 11-re készültünk el a felpakolással, de az ekkor már tűző napon nem igazából fogtam fel, hogy a lepakolás legalább akkora kihívás az átvevő helyen, mint az előbbi munka. A Kunágota határában lévő lerakatnál röviden leültünk Csabival és Ferivel pihenni, míg Ernő és Édesapja a mázsálással foglalkoztak, illetve az árról alkudtak az átvevővel.

Örültem a pihenőnek, hiszen ekkora már melegem volt, csavarni lehetett az izzadságot a pólómból, fájt a térdem, a hátam, és mindezek tetejébe sikerült egy rossz lépéssel a vádlimnak is begörcsölni. A szusszanás azonban nem tartott sokáig, mi jöttünk az áru lepakolásával. A pótkocsiról kezdtük ledobálni a dinnyét Ferivel, amiket Ernő és Csabi kapott el, és rakott erre a célra kialakított dobozokba. Az átvevő hely egyébként ugyanúgy rendkívül érdekes volt számomra, a több tisztító és szortírozó gép, valamint a logisztikai szervezettség csodával töltött el, de a tűző napon elhatalmasodó macskajaj és a fáradtság elhallgatatta kíváncsi gondolataimat.

Erősen dél körül járhatott, mire végeztünk a feladattal, így megtörve, és igen kimerülten ültem le enni. Az ebédnél Ernő világosított fel, hogy jön még egy ugyanilyen kör, csak egy dupla ekkora, 4 hektáros területen. Ekkora már a gyomorfájásom is hányingerbe csapott át, és így a nap feladásán gondolkoztam. Néhány kanál gulyásleves ment le csak a torkomon, miközben azon rágódtam, hogy ha egyszer számítanak rám, akkor nem szállhatok ki csak azért, mert „kicsit” rosszul vagyok. Vettem egy nagy levegőt, behunytam a szemem egy tíz percre, míg a többiek ettek, és erőt vettem magamon a következő etaphoz.

A délutáni órák végül valami csoda folytán egész jól peregtek. Sokat segített, hogy a srácokkal beszélgettünk, nevettünk, így elterelődtek a gondolataim a fájdalmakról. Ekkor kezdtem igazából tanulni is, hogy melyik dinnye miért jó, többet felbontottam, megkóstoltam, illetve végül a fél csapat azon fáradozott, hogy egy igazán jó dinnyét találjanak nekem. Nagyon tetszett a délután, éreztem, hogy a tünetek enyhülnek, és igazán érdekes dolgokat tudtam meg Csabiról és Feriről is. Egyetlen dolgot felejtettem el megint: le is kell pakolni.

Este 6-7 óra lehetett, mikor újra ott voltunk az átvevő helyen, és előttünk tornyosult a jól megrakott plató. Nem sokat vártunk, egyből nekiugrottunk, de őszintén üdítő volt, amikor egy-egy dogoz megtelte után néhány másodperce meg lehetett állni. Az Ernőtől kapott sportszeletet már-már életmentőnek éreztem. Végül azonban így is annyira fáradt voltam, hogy Feri kisegített körülbelül 5 mázsa ledobálásával, mert annyival lassabban tudtam csak haladni.

Este, nem kellett altatódalt énekelni. 9-10 magasságában hajtottam le a fejem, de a több mint 12 órás dinnyézés hatására a szememet becsukva is egyből a zöld gyümölcsöt láttam magam előtt.

 

2013.08.06 – Kedd - Öntözés, fűkaszálás, permetezés

Új napra ébredve Ernő csak 8-kor keltett, ami nagyon sokat jelentett. Kvázi kipihenve a fáradalmakat, újult erővel vágtam neki a feladatoknak, amik ráadásul könnyebbnek ígérkeztek a tegnapi napnál.

Egy újfajta öntöző rendszert építettünk ki, amit a dinnyeföldön fúrt kútról üzemeltünk be két szivattyú segítségével, ezzel egészítve ki a már meglévő, földön futó öntözőket/csepegtetőket. A rendszer nagyon ügyes volt, a kerti esőztetőkhöz hasonló elven működő eszközt 4-4.5 bar nyomáson tartva 10-15 méter sugarú félkört tudott belocsolni, miközben önmagát folyamatosan csévélte fel. Hasonló, mintha valaki a kerti slagot folyamatosan tekerné fel, csak ez egy kicsit nagyobb átmérőjű tömlővel (közel 5 cm) volt ellátva. A kölcsön kapott eszköz kiépítésére azért volt egyébként szükség, mert ez a hét volt az év talán legmelegebb hete. Több rekord is megdőlt egyébként, így jól kifogtam az időjárást, de a dinnyék számára jól jött a lemosó, vizes permet.

A telepítés végeztével Csabi ott maradt felügyelni a rendszert, míg Ferivel egy ponyvás kocsi kitakarításának álltunk neki. A ponyva levétele közben sikerült egy darázsfészekbe is belenyúlnom, de ahogy szokták mondani: két csípés még nem a világ, a munkának menni kell tovább.  Szépen kitakarítottuk, de a lemosást már inkább Ernőre hagytam, jobban érdekelt a fűkaszálás.

Visszamentünk Ferivel a dinnyeföldre, és nekiálltunk a motoros fűkaszálásnak – pontosabban a gaz irtásnak. 3-4 órán keresztül dolgoztunk így a tűző napon, de nagyon élveztem, szeretek kaszálni és még le se kellett így hajolni.

Végül az esti órákban a permetezésnek lehettem szemtanúja, de mivel igazán sokat nem tudtam hozzátenni a dolgokhoz, inkább csak távolról szemléltem a veszélyes, de annál fontosabb munkát.

 

2013.08.07 – Szerda – Egy gazda élete

Az előző két napot alapvetően Ernővel töltöttem, aki nagyon készséges volt, illetve Csabitól és Feritől is sokat tanultam, mind szakmailag, mind a kitartást illetően. Szerdán másik fogadó gazdámhoz Izához látogattam el, akinél a szántóföldi növénytermesztést többi részébe pillanthattam bele. A hétfői dolgokból tanulva, itt már csak óvatosan, sört iszogattam Gabi bácsi kínálására.

Iza elsőként a kapálás mikéntjét mutatta be (meg is jegyezte, hogy egész jól kapálok… legalábbis látott már rosszabbat is). Ezt követőn hagyma szedés, és ásás következett (a fokhagyma valahogy belekötött a földbe, így azt csak így tudtuk kihúzni). A tűző napon végzett munkát rövid, kreatív sövény nyírás szakította meg – de mivel még életemben nem nyírtam formára sövényt, így ez is nagyon tetszetett.

A rövid pihenő időkben pótoltuk az elvesztett vizet, és munka közben is rengeteget beszélgettünk, mind a mezőgazdasági lehetőségekről, pályázatokról, mind az ehhez kapcsolódó tanulmányokról. Iza egyetemen is tanít egyébként, így nem csoda, hogy jó diák módjára szinte jegyzeteltem az értékes meglátásait.

Délután, hogy kicsit szélesítsem az ismereteimet, ki is mentünk megnézni a földeket. Fantasztikus volt látni, hogy mekkora területeken gazdálkodnak, mit jelent 25, vagy 50 hektár föld egyben, illetve megtudni, hogy hogyan is fejlődött a birtok. Látni, ahogy a sasok körőznek, vagy éppen fácán fiókák, őzek szaladnak át az úton és a tisztáson. Biztos vagyok benne, hogy az egyik legszebb emlékem lesz a nyárról ez a néhány óra.

 

2013.08.08 – Csütörtök – Dinnyeszedés és kultúra

Az előző napi lenyűgöző élményekkel csütörtökön hajnali fél 5-kor keltem, hogy 5-re kimenjünk a dinnyeföldre újra, és leszedjük az addigra megnőtt termést. Tudtam mire számítsak, és az ivást, mint nehezítő tényezőt is a hátam mögött tudva, a leszedett 80 mázsa már nem is tűnt olyan ijesztőnek.

Most volt időm az átvevőnél is tüzetesebben megnézni a szortírozó és tisztító gépsorokat, illetve kérdezgetni arról, hogy hova is kerül az áru, hogyan alakul a dinnyeárfolyam, vagy épp mennyit is lehet keresni így a dinnyefölddel.

A nap „egyetlen” nehezítése a közel 10 órányi munka után, hogy órás interjúk következtek és a stábok kívánsága szerint ismét ki kellett menni a földekre, és az elmúlt napok nehézségeiről beszélgetni, illetve dinnyézni – noha szívesen és kis büszkeséggel osztottam meg, hogy gyakorlatilag a mai napon is közel 30 km-t sétáltam úgy, hogy lépésenként lehajoltam egy átlag 5-6 kilós dinnyéért.

Este Izával és párjával, Tomival mentünk el a kemény nap után kicsit kikapcsolódni Lőkösházára a Bréda Kastélyba, ahol egy tényleg gyönyörű fényfestészetet néztünk meg.

Ízelítő itt:

 

2013.08.08 – Péntek – Búcsúzás, Tüzép

Az utolsó napom a búcsúzásé volt, még előző este összecsomagoltam, és reggel igyekeztem mindenkitől elköszönni, hiszen Ernővel Békéscsabára mentünk beszerző körútra – a korábbi kipucolt ponyvás kocsi felújításához vettünk anyagot, de én már nem tértem vissza.

Összességében valóban egy vidék kalandon voltam. Egy hihetetlen jó kalandon. Nagyon értékes embereket ismerhettem meg, akik nap mint nap megküzdenek a kihívásokkal, és a bizonytalan körülmények ellenére is nagy örömmel, szívvel lélekkel végzik a munkájukat.

Köszönöm Anikó és Gabi néninek a fantasztikus főztjeit, Gabi és Ernő bácsinak a tanácsaikat, Csabának és Ferinek a segítségüket és kitartásukat, amivel átlendítettek a nézésegeken, és természetesen Izának és Ernőnek az ismereteket, és a lehetőséget, hogy betekintést nyerhettem ebbe a világba.

Itt a fővárosban általában az ember gyorsan akar elérni mindent. Amit megtanultam az a hosszú távú gondolkodás: hogy kitartással, kemény munkával, számos lemondással, de határozott célokkal mekkora gazdaságok hozhatók létre, illetve hogy az ember a fizikai korlátait mennyivel ki tudja tolni.

Köszönöm!