Hétfő reggel az erdőbe vezetett az utunk, Gabi megmutatta, hogy erdészként mely úton szokott járni ellenőrizni. Természetesen volt hivatalosabb célja is a kirándulásnak: fenn a buldózeresnek kellett megmutatni, hogy merre takarítsa, illetve vágjon utat.
Visszafele találtkoztunk egy kis csapattal, akik engedély nélkül szedtek áfonyát a dánfalvi Közbirtokosság területén. Szépen el lettek küldve onnan...
Ez után élelmszerző körútra mentünk, melaszt (a sörgyártás mellékterméke, ottani nevén borhót) és tejsavót vittünk fel a tanyára. Mindkettő egész jó tápanyag az állatok számára, s egész olcsón beszerezhető, s van olyan jó, mint a bolti tápszer.
Melaszból kb 1 tonnát, savóból kb 500 litert vittünk fel. A tehenek nem, csak a borjak, s malacok kapnak a finomságból.
Kis körutunkat kibővítettük még egy ellenőrzéssel is: a közelben van Gábornak még egy területe, ami kaszálásra vár, s megnéztük, nem akarják-e megszerezni az értékes szénát, de szerencsére megvolt minden. Ami még érdekesség, hogy az előttünk elterülő szép nagy erdő mesterségesen lett telepítve... Nem látszott rajta, még most is nehéz elhinni.
Este kipakoltuk a szerzemény nagy részét, majd fenn aludtunk a tanyán.
Kedd reggel jó korán keltünk, hogy megnézhessük a napfelkeltét ott a hegyen, majd Gabi megmutatta, hogy a reggeli fejésből a friss tejet hol adják le. Meglepődtem, hogy Dánfalván volt a tejátvevő, biztosra vettem, hogy valami nagy tejgyár közelébe kell mennünk, ehelyett helyben le tudtuk adni a friss árut. Mindenki jól járt ezzel.
Következő nem mindennapi esemény az az volt, hogy elhoztuk a Közbirtokosság területéről az egyik kan disznót, hátha befedezi a kocákat. Ez egy érdekes mutatvány volt, szegény nagyon szabadulni akart a ketrecből, amibe már beterelni is egy művészet volt, hát még megemelni a ketrecetet disznóstul és elvinni az utánfutóig. Mondjuk azért nagyon nem estünk kétségbe, elsőre felkerült. Elindultunk haza mi hős legények és a disznó.
Lepakoltunk és betereltük az állatot az ólba a kocák közé, de azok nem engedtek: nemrég választották el tőlük a kismalacokat, megvolt még a tejláz, szóval a fedezés későbbi napra tolódik.
Délután még bebáláztunk egy lekaszált területet (a szénát ajándékba kaptuk, csak vigyük el), majd a bálákat kipakoltuk a csűrbe. Ez már ismerős feladat volt, de egy kicsit nedves volt még a fű, nehezebbek voltak a bálák, úgyhogy rendesen elfáradtunk.
Este megtartottuk még a búcsúbulit Csíkdánfalván, a fürdőn, ami nagyon jól sikerült.
Ezzel véget is ér a kis beszámolóm a Vidék Kalandról. Ezúton is szeretném megköszönni mind a szervezőknek, mind a fogadó gazdáknak ezt a fantasztikus lehetőséget! Sok mindent tanultam, a mezőgazdaságban dolgozókat bár eddig sem néztem le, de most már sokkal jobb képet kaptam a mindennapi életükről, nehézségeikről, jobban tudom tisztelni őket azért, amit -sokszor komoly ellenszélben - végeznek.
És az, hogy egy székely családhoz mint idegen, mint vendég érkeztem, s már-már családtagként távoztam, leírhatatlan öröm számomra.
