A vonat kb. reggel fél nyolcra érkezett meg a csíkszeredai állomásra, ahol már vártak minket a gazdák, velük együtt megjelent néhány fotós a helyi sajtótól. Bemutatkoztunk egymásnak, név alapján hamar megtaláltuk, hogy mely kalandor melyik fogadó gazdához kerül. Haschi András köszöntött bennünket, majd indultunk is a szállásra, ki – ki a maga gazdájával együtt.
Lukács Gáborhoz kerültem, aki erdész, vegyes állatgazdasággal foglalkozik, mellette a csíkdánfalvi közbirtokosság elnöke, utóbbi két foglalkozásról írok a későbbiekben.
Csíkdánfalván egy nagyon kedves család fogadott, Marika, Gábor felesége, és a gyerekek: Szilvi (11 éves) és Csongor (2 éves). Reggelivel, kávéval, no meg persze pálinkával és sörrel fogadtak. A helyi pálinkáról ők is tudják, hogy olykor rettenetes, ezért import pálinkákat fogyasztunk, engem is szatmári szilvával kínáltak.
A reggeli elköltése után megnéztük a portán belül élőket, jó volt látni, hogy Gábor rokonai: édesanyja, öccse és annak családja is együtt él, mindenkinek megvan a saját kis háza, de a kert közös. Nem tudom, hogy máshol is így van-e, de szerintem ez egy nagyon jó és egészséges felállás, főleg, hogy mindenki szeret mindenkit, láthatóan békességben élnek együtt.
Gábor a gazdaságot az édesapjától örökölte és szépen fejlődött azóta, ugyanis a portán belül található régi gazdasági épületekben volt az összes állat, ma már csak a disznók egy része, illetve a nyulak találhatók itt, a tehenek, lovak és juhok a hegyen, a tanyán vannak. Sikerének egyik fontos alappillére, hogy jól gazdálkodik, a másik, hogy pályázik, s nyer EU –s támogatásokat. Nagyon nehéz támogatás nélkül olyan mértékű profitot termelni, amivel fenntartható a folyamatos fejlesztés. A fejlődés és profit híján ráfizetőssé, nehézkessé válik a gazdaság, s ha elveszik a lelkesedés, elindul a gazda a lejtőn a bukás felé.
A fenti birtokra vezető kövezett út még viszonylag új, mindössze 2 éves, a Közbirtok döntése és pénze alapján valósult meg, addig csak a régi, járhatatlan földút volt. A birtok néhány hektáros, a bozótosból lett kitakarítva. Érkezésünkkor a tehénborjak a trágyán fekve melengedték a hasukat. Körbejártuk a területet, megnéztük azt a lakóházat, amit Gábor épít, hogy majd ott tudjunk aludni pár napot. Megmutatta azt is, hogy milyen volt a terület, nem kevés munka lehetett vele, mire olyan szépen kipucolták.
Hamar továbbindultunk, épp amikor kigurultunk a kapun, akkor jöttek meg a délelőből a tehenek (ez a hosszú reggeli után itatás). Nagy élmény volt, ugyanis volt köztük egy magyar szürkemarha, amilyet én korábban csak képeken, illetve filmeken láttam. Kerülő úton mentünk vissza a faluba, egy gyönyörű tájon keresztül mentünk: keskeny földút az erdőben a „medvék birodalmában”, távol látszódnak a magas hegyek, majd kiérve a csíki mező terül el körülöttünk… Varázslatos volt, remélem, hogy megyünk még arra.
Beérve a faluba megtaláltuk Gábor egyik elveszett pásztorkutyáját, egy napja csatangolt el, s az egyik koma találta meg, ő hozta be a Dánfalvára.
Ahogy eddig néztem, itt mindenki tudja a dolgát, mindenki tesz valamit, unalmas pillanatok aligha vannak. Ha meg együtt van a család, akkor meg egymással foglalkoznak, láthatóan boldogok, nyomát sem látni az idegeskedésnek, vagy bármilyen negatív érzésnek…
Gáll Levente, egy másik fogadó gazda tartott délután egy fogadó bulit, amelyre minden kalandor, minden fogadó gazda, s a sajtó is hivatalos volt. Az ünnepség a hivatalos köszöntéssel kezdődött, ismét Haschi András mondott pár mondatot a programról, annak eredetéről, majd bemutatták a kalandor – fogadó gazda párosokat. Ebédig interjúkat adtunk, volt, hogy egyedül, volt, hogy a gazdával párban. Ezt követően a sajtó lassacskán elvonult, magunk maradtunk a gazdákkal,s nagyon jó hangulatban beszélgettünk egy kis söröcske és pálinka mellett.
Estig maradtunk, aztán a hideg miatt, illetve Marika kérésére hazamentünk, pontosabban hazahozott kettőnket a polgármester kocsival. Érdemes tudni, hogy ha valamilyen ismerős van a kapunál, azt behívják egy italra, sőt, gyakran meg is etetik. Nagy élmény volt a polgármesterrel együtt vacsorázni, s egy ital mellett politizálni egy kicsit: előkerültek az erdélyi és a magyar ügyek is, szerencsére egyet értettünk a kérdésekben.
Közbirtokosság: Ez egy intézmény, minden falu rendelkezik vele, hasonló a részvénytársasághoz. Lényege, hogy nem biztosít tulajdonjogot a föld fölött, csak műveleti, gazdálkodási jogot ad a gazdának. Mindenki termel, befizeti a részét a közösbe, majd a gyűjtött javakat egymást között szét osztják.
„A fa, amit a portámra hoznak, azt azért hozzák, mert nekem az jár”
A jogok apáról fiúra szálltak, ha nem volt fiúgyermek, a rokonság valamely férfitagja örökölte, ha ilyen sem volt, akkor maga Közbirtokosság kapta / vásárolta vissza. A jogokat el lehet cserélni, adni, de csak olyan számára, akinek az adott Közbirtokosságnál már eleve van joga, vagyis kívülálló semmiféleképpen nem vehet földet a közösből.
Ma már a nők is örökölhetnek.
Termőterületek: Keskeny területek jellemzők, ahol traktorral nem is lehet egy íven megfordulni (megtérülni). Ennek történelmi oka az, hogy amikor a földeket osztották, akkor az erdő a falu határában volt, egyszerűen ilyen kis területeket tudtak a parasztoknak adni úgy, hogy mindenkinek jusson. Manapság az erdő már jóval távolabb van, lenne lehetőség a parcellák egyesítésére, de nem teszik, ugyanis így nem vonzó a külföldi befektetőknek, mivel annak legalább 10-12 székellyel kellene megegyeznie, hogy egy számára hasznos méretű földhöz jusson.
Mindezek előnye, sőt, legnagyobb eredménye az, hogy a magyarlakta településekhez tartozó földek a székely magyarok tulajdonában van, sem a románok, sem külföldiek nem tudták azt mindezidáig elvenni. A székelyek foggal – körömmel ragaszkodnak ahhoz, ami az övék.