Szőlősardói lovas kaland

A nulladik napomon este érkeztem a szállásra, naplemente és a dimbes-dombos táj fogadott. Rudabányán áthaladva régi történelem órái emlékfoszlányok, majd a zötykölődő út végén a Szőlősardó, európai falu tábla fogadott. Szabados Csaba, a házigazda, Attila, Andor, Vivi és Magdi néni személyében a kedves fogadtatás mellett meleg vacsora és egy kényelmes ágy fogadott este. Rajtam kívül még négy fiatal is vendégeskedik, akik lovas túrán vesznek részt, nekik készítjük elő majd a terepet másnap reggel az induláshoz. Pár szúnyogcsípéssel és az utazás utáni fáradtsággal, finom vacsorával eltelve mély alvás következett.

Az első napomon korai kelés már világosban, majd kaszálás a deres fűben, kis talicskázás és nyúletetés után a lovakat is kipányváztuk. A kecskéket kikötöttük, a lovakat előkészítettük a napi túrára, ami után a jól eső, finom reggelit készítette elő Magdi néni. Utazás a terményboltba, ahol beszereztük a másfél mázsa kukoricát és a mázsa zabot a lovaknak. Dimbes-dombos, zötyögős út vezetett Szalonnára, ahol a helyi kisboltban sört is vételeztünk. A vissza úton a jól megrakott kis Suzukival csak úgy suhantunk a nyári hőségben. Mire visszaértünk, kezdhettünk a heti ellátmány előkészítéséhez, amit egy gida és egy testes nyúl bántak. Sebészi ismereteimet kamatoztatva végre nem éreztem magam teljesen elveszettnek a késsel, és a vér látványa sem volt idegen számomra. A folyamatot nem részletezve, végül közülünk senkinek sem esett bántódása, viszont a heti hús adagot biztosítottuk. Ezután jöhetett egy kis délutáni szieszta a nagy hőségben. A nap folyamán folyton kérdezősködtem, de nem érheti panasz a vendéglátóimat sem, akik boldogan meséltek nekem számukra talán mindennapos, evidens dolgokat, amik nekem persze az újdonság erejével hatottak. Közben a kutyák folyamatos csaholása, játékossága, a nyulak, libák, tyúkok monoton eszegetése, napi rutinja mind újként hatott rám, és mosolyra fakasztott minden pillanatban. Délutánra maradt még egy kis kaszálás, locsolóvíz gyűjtés, villanypásztor szerelés, ló csutakolás és az állatok visszaterelése. Mindezek után a finom vacsora, az elmaradhatatlan, számomra ez idáig ismeretlen kecskesajttal és friss, házi tojással.

A második napomon már rutinosan kezdtük az állatok ellátását, a lovak felkészítését a túrára. Ma jutott egy kis kecske pedikür is, amikor is egy kisebb körömvágási nehezítettség miatt keletkező vérzést láttunk el egy nyomókötéssel, így nem telt el nap „szakmázás” nélkül. Ezután következett Zénó és Ékes fogatba befogása, ami előtt próbakört mentünk, mely során egy nagy traktor gumit kellett húzniuk, szokva a terhet, a zajokat és az irányítást. Amúgy Szőlősardó egy kis falu, nincs nagy forgalom, napközben az emberek a környező városokban vannak, vagy a földeken, így elég kevéssel találkozni. Idáig csak a postás kocsi volt az, ami jellegzetes dudájával minden nap elhaladt a porta közelében. Gyönyörű dimbes-dombos táj veszi körül a házat, különböző művelésű földekkel, lovas kifutókkal, amik között egy kis patak is csörgedezik, teljesen idillivé téve ezzel a vidék érzést. Miután befogtuk a lovakat, következhetett életem első komolyabb lovas kalandja, ami Andor vezetésével profin sikerült. A lovak jól húztak, szépen követték az utasításait, amiket szorgalmasan ellesve a nap végére már én is kamatoztathattam, így első lovas napomon két lovat is hajtva. Elsőként egy környező portáról raktuk fel a szénát kötésben a lovas kocsira, így begyűjtve az első adagot a mai napra. Következhetett egy kis tereprendezés, előkészítve a helyet a télire szánt báláknak. Miután mindezzel megvoltunk, következhetett a rádiós riport, amit Andor nagy gyakorlattal, jó kommunikációs készségeit használva, élőben adott a Lánchíd Rádiónak. Ennek örömére jött a déltől kettőig tartó bála pakolás a szomszédos földön, ami abból állt, hogy a domboldalon összerendeztük a hatalmas, henger alakú bálákat, hogy később majd kettesével a lovaskocsival lehozhassuk őket. Ez elég fárasztó volt, nagy melegben végeztünk kemény fizikai munkát, így délutánra az állatok etetésén és itatásán kívül nem végeztünk megerőltetőbb tevékenységet. Egy könnyű ebéd után következett a bálák behordása, igazi férfi munka, fel a szekérre, ugrás le a szekérről, húzni-vonni, rendezni a bálákat. A nap végére mindig fáradtabb leszek, mint az előző napokon, de jól esik nagyon a fizikai fáradtság, jól leizzadni, a napon barnulni és végül egy jó vacsora után nagyot aludni. A munka megkoronázásaként egy-egy kupica pálinka kíséretében megittuk a pertut Csaba bával, így téve pontot erre a hasznos napra. Finom tökfőzelék, borsófőzelék, jó sok lapótya – persze minden saját háztájiból – és sok hideg víz fogy így esténként. Nagyon nagy szerencsém van, hogy ilyen jó időben vagyok itt, egy ilyen szép helyen, és úgy érzem, hogy a tapasztalatszerzés mellett valóban segítségére vagyok a házigazdáknak a mindennapos munkájukban.

A harmadik napom korán kezdődött, mivel a tegnapi bálahordás után maradt még 3 guriga a hegyen, így ezeket a feszített programunk miatt a hajnali órákban kellett a hegyről „lemenedzselni”. Sikerült már hétre (!) elvégezni a munkát, így nagy étvággyal és lelkesedéssel kezdhettünk a reggelinek. A mai napra egy kis kirándulás is jutott, a környező falvak közül Tornabarakonyba, ahol egy fafaragó tábort kerestünk fel, majd a bódvaszilasi Művészetek Magtárát néztük meg, ami letaglózott igényes megjelenésével, ezen a szerény körülmények között élő emberek által lakott vidéken. Utunk során eljutottunk Szögligetre is, ahol kedves helyi emberekkel ismerkedtünk meg, illetve a későbbi lovas táborok szervezése során felmerülő szállás lehetőségek közül válogattunk. A környék és az idő szépsége minden nappal lenyűgözött, a vidéki élet beszippantott és elvarázsolt a maga nyugodtságával és apró örömeivel. Látni a fürdőző gyerekeket a patakparton, a szépen rendben tartott, régi parasztházakat és a kedvesen köszönő helyi embereket, mind olyan érzéseket vált ki belőlem, amikkel csak filmen, vagy könyvben olvasva találkozik egy városi ember. A kirándulás végeztével visszatértünk Szőlősardóra, ahol már vártak a média neves képviselői, hogy interjút készítsenek velem az eltöltött napok hasznosságát és élményeit illetően. A kötelező médiamegjelenésemnek eleget téve, a nap további része a korábban behordott bálák fóliával történő befedésével, illetve újabb széna kupacok kialakításával telt. A nap végére előkerült egy-egy üveg sör, Magdi néni szigorú felügyelete alatt némi pálinka is a megfáradt munkásembereknek, így mondhatom, hogy a kimerítő munka mellett jutott idő Andorral, Attilával, Vivivel és a gyerekekkel sok nevetésre és beszélgetésre is.

Az utolsó előtti napunk reggelén ismét korán kezdtük a munkát, azonban az egész heti fáradság kezdett már rajtam felülkerekedni. Lassan, de biztosan haladtunk az ismételt szénarendezéssel, kaszálással és háztáji munkákkal. A jó idő sajnos változott, és a napsütést hirtelen kezdődő, szakadó eső váltotta fel. Meg is jegyeztem, hogy ilyenkor kicsit megáll az élet, nincs mit tenni, így leültem kis szakirodalmat olvasni, azonban egyből el is aludtam, elnyomott az egész heti buzgóságom. Miután felébredtem várt már pár fotó, amin jól láthatóan telefonnal a kezemben, újsággal az ölemben sikerült elaludnom. Délután a slambuc, közismertebb nevén öhöm készítés rejtelmeibe kaptam betekintést – amiről korábban még hírből sem hallottam. Két tekintélyes tányérral is szedtem magamnak az Andor által készített, talán kicsit oda is égetett :), de nagyon finom ételből, melyet friss meggyes pitével fojtottam le vacsora gyanánt – így korom ellenére már fiatalon megismerkedve a GERD tüneteivel az éjszaka során, magyarul refluxos panaszaim keletkeztek, melyet tovább részletezni nem is érdemes. Az este még két nyuszitól vettünk érzékeny búcsút, mely során lehetőséget kaptam a tanult technikák alkalmazására, és szerény sebészi képességeim megvillantására.

Az utolsó napunk egy edelényi búcsú úttal kezdődött, mely során a jövő évi lovas túrák szálláshelyének fixálása történt, egyeztetve az elvárásokat és igényeket. Ezután következett a búcsú szekérpakolás Szőlősardón, behordtunk még egy adag szénát a csűrbe, finom nyúl hús ebédre és az érzékeny búcsú pillanatai után egy kissé fárasztó, 3 órás út Budapestre.

Nagyon örülök, hogy egy ilyen kedves családnál tölthettem ezt az 5 napot. Remélem, hogy segítségükre lehettem és tudjuk tartani a kapcsolatot a későbbiekben is.