Szeretem a bort (a magyar bort :-) ), ennek megfelelően mint minden bor forrását, a szőlőt is valami ismeretlen, mély rajongással szeretem. Ismeretlen, mert nem „földközeli” család gyermeke vagyok, sosem dolgoztam a földeken, de talán még a saját kezemmel se szedtem gyümölcsöt magamnak sohasem. A szőlőhöz - azon kívül, hogy az óvodában valóban az volt a jelem és az összes tornazsákomra ráhímezte anyukám -, semmi fizikai közöm nem volt egészen a vidék kalandomig.
Fogalmam sincs ma már, hogy mikor és hol kezdődött, hogy csillogó szemmel kezdetem el hallgatni a borvacsorákon a borászok beszámolóit, és kicsit talán irigyelni kezdtem azt a rajongást, amit akkor látok, ha a borász a boráról mesél. Nem emlékszem, mikor történt a felismerése, hogy hallgatóként én is megéreztem, hogy szeretettel és felelősségtudattal lehet teremteni a bort, s a jó bor éppúgy tiszteletben tartja a szőlő sajátját, mint a borászát, hogy közben mégis a borász önkifejezésének eszközévé is legyen.
A mai nap ezekkel a gondolatokkal telik, és egy kicsit az egymásra találás napja is. Eddig csak hallottam, sosem tapasztaltam, hogy a szőlő szereti, ha foglalkoznak vele. Tény. Most nyert új értelmet az, amit korábban a jó borral kapcsolatban hallottam, hogy „minden a tőkén dől el.” Itt az új telepítésű szőlőtőkék között nem jut más hasonlat eszemben, hogy olyan ez a szőlő, mint a gyerek, „kiskorától” folyamatos törődést és gondoskodást igényel, és később, mikor már terem és „önálló útra lép”, akkor is gondoskodunk róla. Mint az anya, aki felnőtt kora ellenére sosem engedi el a gyermeke kezét.
Az itt dolgozók mesélték, hogy az év valamennyi szakában képes munkát adni a szőlő. Belegondolok, hogy hidegben metszeni, milyen kegyetlen munka lehet, de a kemény fizikai munkáról szóló részek ellenére mégis szívesen hallgatom ezeket a történeteket, mert megszínesítik ezeket az átélt élmények. Mert a többiek mesélték, hogy nemcsak munkát, hanem sokféle élményt is tud adni egy-egy itt töltött nap. Tényleg jó ez a csapat. Annyira összeszoktak már, és jó hallgatni a közösen megélt élményeiket, amiket naponta csempésznek be a fizikai munka mellé.
Itt az új telepítésű tőkék között, már egészen a kezdetektől megtapasztalni azt, hogyan növekszik a szőlő, elmondhatatlan élmény. Imádtam minden mozzanatát annak, ahogy kötözöm, gyomlálom, pálcikázom, drótozom… Őszintén megvallom, hogy ehhez azért az újdonság élménye és lelkesedése sokat hozzátett :-) Visszatekintve azért egyértelműen állíthatom, hogy ez azért tényleg kemény. Minden tiszteletem azoké, akikkel együtt dolgozom. Én képtelen lennék rá minden nap.
