Vasárnap kora délután − Keleti pályaudvar − Budapest:
Lüktet a pesti forgalom, vijjognak a mentőautók, szállnak a „Ha legközelebb elém állsz, leszedem a fejedet!”- hez hasonló gyöngyszemek, én meg azzal simogatom a tudatomat, hogy három óra és 270 km távlatából mindez térben és időben is olyan távol lesz tőlem, mint fogmosás előtti kávéíz a mentoltól.
Útközben azon gondolkodom, hogy mit is várok ettől a héttől...
Nincs semmilyen elvárásom, minden érdekel! Minden újdonság lesz, hiszen világéletemben a fővárosban éltem. Jó lesz végre pár napra kiszabadulni az irodai neon világából, a virtuális „problémák” közül. Látni és érezni, milyen a szabadban (és nem a légkondi-hűsben) dolgozni napi x órát a nyári melegben. „Elfogott a dzsentri elvágyódás, mi?”- kérdezte vigyorogva az egyik ismerősöm, amikor az indulás előtt néhány nappal meséltem neki a következő hetemről. És hát igen, úgyhogy lássuk
Nyíregyházán, a vonatállomáson várt minket Szilvivel, kalandortársammal Roland, a fogadó gazdánk. Kocsival mentünk Tiszadobra, ahol a szállásunk és a későbbi munka helyszíne várt minket. Útközben dumáltunk, mindenki mesélt − magáról, a munkájáról, a Tokaj Hegyalja fesztiválról (Szilvi éppen onnan érkezett ), eddigi nyárról, erről-arról.
A tiszadobi Nádas fogadóban kaptunk szállást, ami a Holt-Tisza közvetlen szomszédságában van, gyönyörű környezetben. Szabó Péter, a fogadó tulajdonosa, és gyerekei, Péter, Gergő és Zsuzsi éppen ott voltak, amikor megérkeztünk. „Nádazás” folyt éppen, vagyis a fogadó nádfedelét cserélték ki azokban a napokban. A fogadó falait a család régi fényképei díszítették, a kert füve harsogó zöld, a kapu mellett menta burjánzik. (Most is sajnálom, hogy akkor izibe nem csináltam fényképet, mert másnap lemerült a fényképezőm, a töltőt meg ugye otthon felejtettem… áhhh!)
Roland kicsit körbevezetett minket a környéken, levitt a vízpartra, elmagyarázta az utat a kertészetig, hogy másnap odataláljunk biciklivel.
Ezután mentünk el a kertészetbe a hűtőházhoz, ahol Roland édesapja, Béla bácsi várt minket két biciklivel. Igen, biciklivel megyünk majd munkába.
A szálláson aztán dinnyebontás, és Roland mesélt kicsit a JÓ barackról, amit majd meglátunk másnap − mert ugye a barackszezonban érkeztünk−, és ami köszönőviszonyban sincs azzal a kis „barackmaggal”, amit Szilvi hozott Tokajból . „Ezt ugye nem veszed fel holnap?” − mutat a kezemen a cicomás gyűrűre. „Nem lesz rá szükség a kapáláshoz!” – teszi hozzá vigyorogva. Hát igen, ezt én is megtudom később…
Szilvivel még tettünk egy bicikli-kört a faluban, aminek közepén lehajtottunk egy szilvapálinkát (ha már Szabolcsban vagyunk) a kocsmában, a végén egy kisebb eltévedés után (pár utcás faluról beszélünk, nekünk mégis sikerült!) a szállásra érkezve: alvás.
folyt.köv.
