bor

4. nap: Interjúk és palackozás a pincében

A feladat ugyanaz, mint az eddigiek. Az az egy tartja bennem a lelket ebben a vad melegben, hogy imádom a csapatot, akikkel együtt dolgozom. Végtelen sok történetet meséltek, benne lettem a mindennapjaikban, és ezért végtelenül hálás vagyok.

Első napok a Sebők családnál Egerben

Kedvesemmel, Rózsával indultunk el Sebők Lászlóhoz Egerbe, hogy megismerkedjünk egy szőlészet-borászat mindennapjaival. Az első nap főleg ismerkedéssel telt, megérkezésünket követően Laci szülei, Laci bácsi és Joli néni fogadtak minket és meséltek nekünk arról, hogy mindkettejük családja több generációra visszamenőleg foglalkozott szőlőtermesztéssel és borkészítéssel, ahogy a környéken sokan. A történelem viszontagságait követően sikerült a család földterületeinek egy részét visszaszerezni, illetve a területeket bővíteni. Jelenleg kb. 15 hektárt művel meg a család. Közben megérkezett Laci is, aki elmondta, hogy főállásban más tevékenységet folytat és feleségével három gyermeket nevelnek. A gazdaság egyik központja Laci bácsiék háza, ahol a hét további részében mi is laktunk. Itt került kialakításra egy palackozó helyiség és egy tároló pince.