Agrya

Ági - 1 nap - a dinnye szakértő

Az éjjeli kis eső miatt később indultak meg a munkálatok a hejőbábai kertészetben. Amúgy a reggeli hőmérséklet napok óta, most először volt kellemesnek mondható.

Első feladatom az volt, hogy a helyi 'dinnye szakértővel' végigjárjam az ültetvényt érett egyedek után kutatva. A régi kopogtatós módszert használtuk, valamit az egyes dinnyefajták külalaki jellegzetességeit is figyelembe kellett venni. Számomra meglepő információkat is hallottam, mi szerint a dinnyét nem csak mi, emberek szeretjük hanem a nyulak, az őzek, sőt a rókák is.

A négy fal helyett

Napjainkra, a 21. századra az urbanizáció hatalmas méreteket öltött. Az iparban és a szolgáltatás területén dolgozók aránya jelentősen megnövekedett, mely egyidejűleg a mezőgazdaságban dolgozók arányának csökkenését is jelenti. A mezőgazdaságtól való elfordulás a fiatalok részéről még számottevőbb, hiszen egyre kevesebben döntenek a mezőgazdaság mellett, pedig nagy szükség lenne rájuk.

A miértekről - Vidék Kaland 2.0, nulladik nap

A következő napok bejegyzései a 2013. július 14-19. között megtörtént eseményeket dolgozzák fel, úgy ahogyan megéltem mindet, nap - nap után a második Vidék Kalandomon. A feljegyzések az egyes napjaim végén készültek, viszont internet hiányában csak egy héttel később kerül sor közzétételükre.

Már az idei programom indulása előtti napokban sokat gondolkoztam azon, mégis miért vágok bele újra egy olyan hétbe, ami a legtöbbeket elriaszt. A válasz előtt azonban hatalmas köszönettel tartozom az AGRYA - Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége vezetőinek, hogy lehetővé tették számomra, hogy idén (miután tavaly egy nagyszerű családot megismertem már Hódmezővásárhelyen) újabb helyszíneken, újabb kalandokba keveredjek. Jövőre nem foglalom már más elől a helyet, ígérem!

Újra úton az Agrya forgatócsoportja!

Szerda hajnalban elindult  kétfős stábunk Budapestről, hogy az idei évben is megörökítse a lelkes kalandorok és gazdák fantasztikus találkozásait.