Blogok

Kalandjaim Bátán

Az esti órákban érkeztem Bátaszékre vonattal. Jani kijött elém, és bevitt Bátára. Az úton odafelé  röviden elmeséltem, mivel foglalkozom, s ő is röviden mesélt a gazdaságukról, és elmondta, mire számítsak Bátán. Báta zsákfalu, hajdan szebb időket látott. Volt kikötőváros, híres zarándokhely (Szent Vér Kegytemplom).

Birkavágás + hazaút

2014 08 09

 

Ködös reggelen felmentem Gáborral a tanyájára birkát vágni.

Igen gyorsan és szakszerűen levágtak 6 birkát. Közben vendégek is jöttek, akikkel jót ettünk ittunk, majd elbeszélgettünk.

Délután volt egy kis búcsúfogadás, amin megbeszéltük kinek-kinek mi volt a legkedvesebb legvidámabb élménye.

Gyimes

2014 08 08-án

Felkelés után felmentünk az esztenába ahol reggeliztünk közel s távol hegyek kíséretében.

Dél körül megindultunk a Gyimes felé. A túra során láthattuk hazánk keleti és egyben legősibb végét. Csupa hegy mindenfele, s a hegyek olyan magasak, hogy nem látjuk a tetejét.

Ittunk gyimesi forrásvizet, nagyon finom volt.

Esztena

2014 08 07

Kirándulás volt aznap. Csíkmadarasi kalandorokkal és gazdájukkal Gál Leventével valamint pár ismerősének kíséretével  elmentem Levente esztenájába. Az utat Békás-szoros felé vettük, ott egy kis időt nézelődtünk,majd továbbmentünk az esztena felé, ami fenn van egy hegy tetején.

Kaszálás

2014 08 06

Gábor tanyáján le kellett vágni a füvet. Ehhez egy speciális kétütemű rezgővágót használt, ahogy a képen is van. Én és az ott lévő munkások mögötte menve szedtük rendbe húztuk össze a levágott füvet.

Ez egész nap eltartott, közben ebédeltünk finomat. Trágyát is pakoltam, meg megetettem a disznókat.

szemestakarmány darálás

2014.08.05

Második napom ügyintézéssel kezdődött. Gáborral be kellett menünk Csíkszeredára a hivatalba.

Később a nap folyamán elmentünk szemestakarmányért Karcfalvára. Ezt a szemestakarmányt ami kukorica rozs árpa volt, azt összekeverve ledaráltuk és zsákokba töltöttük.

Bálázás

2014 08 04

Első napomon Székelyföldön. Reggel tojásrántottával és kávéval kezdtem a napot. Ez a két dolog, amúgy kedvencem.

Csíkdánfalva 2014.08.03

2014.08.03-án reggel 7.20-ra megérkeztünk Csíkszeredára. Vártak minket a székely gazdák.

Üdvözlések után elment a csapat egy része Csíkmadarasra, ahol egy kicsit pihentünk,beszélgettünk.

A gazdám Lukács Gábor már ott várt. Én elmentem vele Csíkdánfalvára. A két település egymás szomszédságában van.

 

2.nap

Fürödtél-e már sűrített levegővel? Azzal, amivel a kereket fújjuk fel a benzinkútnál. Mindennap meg vagyok győződve, hogy ennél koszosabb nem lehetek, de ma sikerült egy általam felfoghatatlan szintet megütni. A lefolyó simán eldugul tőlem. A mai projekt: lepakoltuk a szénát a csűrben. Az ipari alpinista és köztem egy alapvető különbség van: hogy ő be van biztosítva. Szédítő magasságok vannak a csűrben.

1.nap

Eszter, szeretsz-e takarni? - kérdezte Bibi,  András, a  fogadó gazdám, unokatestvére. A cserfes lánycsapat végigkísérte a napomat, s lelkesen magyaráztak mindent, én pedig bátran kérdeztem. még azt is, amit mástól nem mernék, mert tudnom kb. hülyének néznének. Reggel a nappal kelünk: nem nehéz rájönni, miért nincs szükség redőnyökre az ablakon.