2015

Orsolya - visszaemlékezés

Megpróbálom összegezni azt, ami ezen a csodálatos héten történt velem, de biztos vagyok benne hogy ezt átélni kell, ahhoz hogy az ember tudja milyen is egy Vidék Kaland. Elvárásaim nem igazán voltak, mivel előző tapasztalataim illetve a barátaimtól hallottak alapján biztos voltam benne hogy örök életre szóló élményt fogok kapni. Ugyan kisebb koromban rendszeresen jártunk tábori szervezéssel egy tanyára, de a vidéki élet szépségébe és nehézségébe sose nyertem betekintést igazán.

Alexandra - visszaemlékezés

Szeretném megosztani Mindenkivel az elmúlt hét eseményeit és nagyszerű élményeit.

A Vidék Kaland Programról első ízben közvetlenül értesültem az egyik Gazdától. Akkor hallottam először róla. Elmesélte mennyire izgalmasan telt Náluk a hét, amikor Kalandort fogadtak. Ettől a perctől kezdve határoztam el, hogy jelentkezem. Felkerestem a honlapot és jelentkeztem a megadott határidőig, meghallgatás volt és kiválasztottak.

Ági - visszaemlékezés

Egy hét kaland, ahogy én látom...
Amikor végre értesültem arról, hogy hol fogom átélni a Vidék Kalandomat akkor hirtelen lecsapódott bennem: Huhh, hát tényleg megtörténik!

Miskolctól 23 km-re, ez volt a netes meghatározása annak a kérdésnek: Hol van Hejőbába?
A képzeletemben nem nagyon formálódott meg a helyszín, ahol majd a napjaimat eltöltöm. Persze lesznek növények, talán lesz fóliasátor (ez nem volt), dinnye, traktor, miegymás. A fogadó gazdával, Lacival való telefonos egyeztetésem után egyre az visszhangzott a fejemben, hogy majd lakókocsiban fogok aludni, kint a kertészetben. Hát jó...ez már kaland! :-) Biztos csend lesz, én és csak a föld, semmi civilizációs zaj, végre!

Jade - 3 nap - Megtörtént a fejés

Nap az égen, tehenek a réten, megtörtént a fejés. És most én is részt vettem :)
A pásztorok kora hajnalban kelnek, nekem csak 5:30-kor kellett, ez még otthon is megy, pár szundi gomb lenyomása után  :)
Tőgy mosás, fertőtlenítés, majd csatlakozás, és máris telítődnek a kannák a friss tejjel. Sok tehén esetében hatékonyabb, gyorsabb fejőgépekkel dolgozni. Így is van munka vele bőven.

Jade - 2 nap - Telis tele vagyok jó érzésekkel.

Na jó holnap már tényleg a legelső lépéstől részt veszek a folyamatban, és tehenet fogok fejni, de ma még nem tudok ilyen élményről beszámolni. Azt mondják az itteni levegőtől alszok ilyen jól, én is így gondolom :)

Jade - 0 nap - Egy hétre vidékre költöztem

Általában kocsik zajára, vagy a távolban zakatoló vonat robogása, esetleg randarilozó fiatalok hangoskodása és persze a tv hangja ringat álomba, de ma este ez másképp alakult.

Ági - 5 nap - Jó érzés volt megpihenni egy dolgos hét után.

Elérkezett az utolsó napom a hejőbábai kertészetben. Nem mondanám, hogy az időjárás kedvezett volna nekünk, mert még mindig jócskán izzasztó hőmérséklettel örvendeztetett meg minket. Na de, ez már csak ilyen, kibírjuk, mert munka az van dögivel.

Alexandra - 5 nap – Az elmúlt hét csodálatos emlékeket hagyott maga után!

Az ötödik napom örömmel és bánattal együtt telt el. Örömmel, mert haza utaztam és a családommal lehetek, de bánattal, mert nagyon kedves emberekkel ismerkedtem meg, akik sokat segítettek Nekem, illetve egy gyönyörű helyet kell magam mögött hagynom.

Orsolya - 5 nap – Eljött az utolsó napom

Eljött az utolsó napom. Ma reggel állatetetéssel indult majd kimentünk a piacra. Ma többen is voltak,megtanultam nyugtát adni,egyszerre kiszolgálni és kasszázni. Már minden ment rendesen. Szabadidőben délután Niki elvitt körbenézni Nyíregyházán, megnéztük a Vásárteret ahol a termelők a nagy mennyiségű árut tudják eladni, majd kimentünk Sóstóra sétáltunk és fagyiztunk.

Ági - 4 nap - ma is vezethettem egy kicsit. ;)

A negyedik nap reggelét a piacon kezdtem és ott is maradtam délig, hogy a "piacozás" mikéntjét és fortélyait lássam, tapasztaljam. A vásárlók nagy része kedves volt, de azért akadtak érdekes kérdések, óhajok... Az emberekhez érteni kell és ennek mestere Karcsi bácsi, aki a gazda terményeit szokta árusítani. Mondhatom igen nagy sikerrel!

Ibolya - 4 nap - …nem lehet megunni :P

Ma ismét a fóliasátorban kezdtünk, mert annyira jó es nem lehet megunni. Hajnali ötkor. Nem azért, mert sztahanovok vagyunk, hanem mert később mar elviselhetetlen a meleg. Fel tízkor egészen pontosan 53 fok. Szóval nem is húztuk tovább, a hűsölést ismét a mályváknál folytattuk a 43 fokban. Amikor vasárnap este bepakoltam a hátizsákomba, betettem két jó vastag melegítő felsőt.

Alexandra - 4 nap – Slambuc

Az utolsó előtti napom elég riasztó és megpróbáltató volt.

A reggel még könnyen ment. Megetettük a birkákat lucernával, kukoricával és megitattuk őket.
Majd a pénteki bográcsozáshoz kikerestünk egy kos bárányt és egy ürüt. Szegényeket levágtuk és megnyúztuk.
Ez a tápláléklánc rendje. Ezt csak úgy lehet, hogy elkülöníti az ember és nem aranyos bariként nézi, hanem már ételként. Hiszen ezért is vagyunk itt, hogy lássuk, hogyan jut el az étel, élelmiszer az asztalunkig a városban.

 

Orsolya - 4 nap – bővülő szókincs

Gyönyörű szépen indult a mai nap, már csak a napfelkelte miatt is érdemes volt felkelni, itt Nyíregyházán hajnalok hajnalán (5 óra). Na meg  persze az éhes szájak már várták, hogy etessük őket, mint minden reggel. Nikivel daráltunk kukoricát, kaptak a kacsák meg a csirkék belőle.

Alexandra - 3 nap – Már egyedül tárcsázok!

A mai nap is kellemesen telt. Reggel csirke etetés volt, mint minden reggel ;)
Első dolgunk volt kimenni a telepre és a pótkocsi oldalát leszedni, bálázáshoz. Emellett meg kellett nézni, hogy az előző nap vitt jerkéket befogadták-e a többiek.

Minden rendben volt. Az agregátor segítségével vizet adtunk nekik, mert a nagy hőségben ők is szívesen isszák.

Orsolya - 3 nap - …kezdek ragaszkodni hozzájuk.

Ma piacos napunk volt. Korán keltünk, hajnali négy és fél öt között. Kellett egy kis idő mire igazán magamhoz tértem, kaptam finom kávét az segített rajtam. 5 órakor már pakoltunk ki a Nyíregyházi piacon, vittünk uborkát, félcsípős paprikát, sárga paprikát, sonka hagymát, hosszú erős paprikát.

Ági - 3 nap - a piros gépszörny

Verőfényes és tikkasztóan meleg napot töltöttem ma el a hejőbábai földeken. Persze időnként jár a pihenő az árnyékos, nagy sátorban. Néha egy kis szél és felhő is segített elviselni a napsütést.

Ibolya - 3 nap - …átmentünk a "hűvösebb" üvegházba, 43 fokba.

Tegnap beszámoltam Gábornak a tizenkét órás kertészkedés megpróbáltatásairól. Ő erre annyit mondott, holnap meg durvább lesz. Na jó, ezt nem hiszem el. Szóval ötkor kipattantam az ágyból. Nem, dehogy. :)  Lecsúsztam az ágyról, és még mindig sajgott a talpam a tegnapi félnapi talponlevéstől. Cseppet sem frissen bebattyogtam a fóliasátorba. Dugványozás. Ültetünk krizantemot. Aha.

Alexandra - 2 nap – El vagyunk kényelmesedve

Elérkezett a második nap is itt a gazdaságban. Nekem olyan mintha hetek óta itt lennék, annyi új információval lettem gazdagabb és annyi sok mindent tanultam, ami persze a hasznomra lel.

Roppantul érdekes ezek mellett is az itt élő emberek tájszólàsa. Sok esetben vissza kérdezek, hogy megértsem, amit mondanak. Olyan jó csak hallgatni is, ahogy ilyen "ízesen" beszélgetnek. :)

Ibolya - 2 nap - "Végre, egy kis hűvös!"

A második napi blog bejegyzésem azért küldöm harmadnap, mert a második nap este annyi energiám maradt nap végére, hogy lezuhanyozzak. Hajnali ötkor kelés, ezzel nincs bajom, hétköznap is gyakran hajnalba kelek a kutya es/ vagy a sport miatt. Emberem viccesen megjegyezte, de jó hogy kertészetbe megyek, mert így legalább a saját kertünkhöz szerzek egy kis rutint.
Nos. Sok térkövünk lesz. Meg gyeptégla.