Napról napra közelebb…

Nyomtatóbarát változat

Szerda reggel van, elérkeztünk a hét második feléhez. Reggeli közben már nem azon gondolkozom, hogy mennyire fáradtan ébredtem. Hálásán rágcsálom a kiflim sarkát, hiszen az itt eltöltött napok ráébresztettek, hogy mennyi kitartó, áldozatos munka eredménye ez a mindössze 15ft-os kifli… Na de az állatokat sem szabad megvárakoztatni.

Máris indulok, hogy megetessem őket. Amikor kilépek az ajtón a szagok már egyáltalán nem olyan borzasztóak.

De gondoljuk csak végig mi vár ma rám:

1. Futás a csibékhez-gyors etetés

2. A tehenek kihajtása

3. Tejkeverés a kis bociknak, majd gyors etetés

4. A birkák megetetése

5. Az üszők is éhesek

6. A tyúkanyók sem maradhatnak ki…

7. És mi lesz a lóval?

8. A tojásokat is össze kell gyűjteni…

9. A tehenek már megint mindenhová odacsináltak…irány ganalyászni…

10. Délután jönnek 10 zsák kukoricáért, de zsákok még üresen állnak…

11. A repcét ugyan tegnap megtisztítottuk, de még mindig kupacban áll a szín alatt…

12. A birkáknál leszakadt a karám, a kos állandóan kiszabadul…és fenyegető mozdulatokat tesz…

És így tovább… Mert valami mindig történik. Egy állat beteg lesz, egy gép elromlik, esik az eső, elfogy a dara, összetörik egy tálca tojás, egy fölbérleti szerződés lejár, a munkásokat ki kell fizetni, a kukorica elkap valami betegséget, hideg van, tűz a nap…Én meg azt hittem, hogy itt minden stressz mentes, nyugodt és egyszerű…