Na ez a dinnyeföld !!!!

Nyomtatóbarát változat

2012.07.12
Reggel 6:45 kor lett volna az indulás, de az éjszaka lehullott csapadék miatt áttolódott 8 órára.
Kellet ez a kis idő, hogy szikkadjon a föld, így is eléggé vizes volt a dinnye föld.
Szépen elmagyarázták melyik dinnyét, kell levágni. Melyik az érte épp most hány kg-osokat szedünk, mekkorák kellenek a kereskedőnek.
A nyúl rágta dinnyét félre tenni, ami kicsit sérülve van félre, csak a tökéletes dinnye kerülhetett fel a platóra. Jó pár hektáron mozogtunk s több fajta dinnye volt a földön.  Amikre emlékeszem Topgun, Susy, Crisby. Mindegyiknek más, más a tulajdonságai vannak.

A szüret úgy nézett ki, hogy először végig mentünk a sorokon, egymás mellet, e közben a megfelelő megért dinnyéket levágtuk, majd megfordítottuk, hogy ami a földhöz hozzáért, sárgás színű oldala látszódjon.
Egy forduló után ezeket, a dinnyéket az utolsó sorra halmoztuk. Majd egy kövi fordulónál már dobáltuk fel a platóra.

Nem semmi. Reggeltől este 9ig nyomtuk. Megállás nyilván volt, cigi szünet, ebédszünet „dinnye szünet „ de nem semmi egész nap hajlongani, dobálni a 4 kg-ostól az esetleg 10 kg os dinnyéket. S ezt nők férfiak vegyesen. Ember legyen a talpán, aki dinnyetermesztésbe fog, mert van vele mit szöszölni.
A dinnyék egyp fóliák közül nőttek ki (gondolom a gaz és a víz megtartás miatt). Fólia alatt meg a csöpögtető rendszer.  S ezt ősszel felszedni az egy külön mulatság.
Nem semmi munka van vele, kezdve a magtól a palántán átcsöpögtető rendszer fólia a dinnyét forgatni, szüretelni, locsolni.
Azt a végén a gazda örül, ha le tudja adni, azaz inkább úgy fogalmazok, hogy a kereskedő hajlandó átvenni tőle kb 30 ft ért jobb esetben 40 ért.
Ugyan az mint amint már írtam paprikásoknál. A jó minőségű magyar terméket meg veszik a gazdától potom pénzért, méreg drágán eladják, majd a kikerül a boltokra, piacokra s a jókora haszonnal megtelt árat már más, aratja le. Ha megveszi a szegény magyar és nem a külföldi silány olcsó terméket, vásárolja meg .. Ennél kacifántosabb mondatot talán nem is írhattam volna, de szerintem mindannyian értjük, hogy miről van szó.

Nap végén úgy éreztem, hogy legalább 4 centiméterrel lett szélesebb a vállam, az alkarjaim sajogtak. Arra gondoltam, hogy a Rögbi játékosoknak kellene dinnyeföldre jönni, melózni, mert amilyen erővel ütköznek a tenyerünkbe, az ölünkbe dobáláskor. Hát megedződnének, Sőt kosaras tábort is lehetne ebből, hiszen felhajítani a platóra, ahhoz is kel ám tehetség. Néha-néha már úgy érzetem mintha kosaraznék D: