Levél az óriástól

Nyomtatóbarát változat

Ma reggel egy levél fogadott az asztalomon. Tudni illik, tegnap (szombaton) egész nap távol volt a magyar fiúcska. Közös programja volt a többi kalandorral. Mikor felkeltem már elment, s mire hazajött már aludtam. Nem tudtam vele beszélni, de szerencsére egy levélben leírta nekem hogy telt a napja. Erőst kalandos és élménydús lehetett, ahogy azt én, a leírása alapján elképzelem:

Kedves Krónikás!

Vasárnap reggel sem tudtunk találkozni, mert még te aludtál, mikor nekünk már indulni kellett a Szent Anna- tóhoz, a falu búcsújának utolsó napjára, így egy levélben írom le neked a szombati nap eseményeit.

Madarasi gyülekezőnk után, elmentünk a csíkkarcfalvi római katolikus erődtemplomba. Gyönyörű és egyedi építmény. Tavaly újították fel, így most csodaszép állapotban van. Ezután egy meseszép panorámájú úton, megérkeztünk a Gyilkos tóhoz. Kis csónakaázás és történet mesélés után, ebédeltünk, majd indultunk lefelé a Békás-szorosba. Szerencsére jó ídőnk volt, így minden sziklát és csúcsot magcsodálhattunk. Hazafelé megáltunk Gyergyóba, megnézni a főteret és kicsit megismerni a környékén lévő "könyvtárakat". 

Madarasban késő délután érkeztünk rengeteg élménnyel és üres gyomorral. Vacsora előtt pazar sajtokat kóstolhattunk meg Sándor Huba, fogadó gazdának köszönhetően. Majd vacsora, zene, képnézegetés, búcsúzás.