Kalandjaim Bátán

Nyomtatóbarát változat

Az esti órákban érkeztem Bátaszékre vonattal. Jani kijött elém, és bevitt Bátára. Az úton odafelé  röviden elmeséltem, mivel foglalkozom, s ő is röviden mesélt a gazdaságukról, és elmondta, mire számítsak Bátán. Báta zsákfalu, hajdan szebb időket látott. Volt kikötőváros, híres zarándokhely (Szent Vér Kegytemplom).

Dieter és Inge Hartig apartman házában szállásoltak el. A ház nagyon szép, régi ház, hosszú verandával, valószínűleg jó módú család lakhatott itt egykor. A ház hátsó részében úszómedence, így a kaland kiegészült kis wellnessezéssel is. (Csak hogy nehogy félreért essék: a medence régen nem volt a parasztház része. :))

Mivel egész nap esett, így következő nap nem volt várható, hogy a földekre megyünk dolgozni. Ilyenkor azt csináljuk, amit lehet. Meglátjuk, következő nap mi adódik.

Első nap. 07:00-kor találkoztunk a telepen, ami egy sarokra volt a szállástól. Janiék egy pályázat segítségével megvették a telep melletti épületet, amiből konditermet fognak csinálni. A leendő konditerem betonját verte fel Jani két embere, Attila és Viktor. Később jött egy harmadik srác is, aki a BobCat nevű kis gépet kezelte, ami szintén a beton aljzatot volt hivatva feltörni. Kiderült, hogy vagy 40 centis az aljzat, duplán öntötték, azonban betonvas nem volt benne, így muszáj volt feltörni… Segítettem a srácoknak kihordani a betont a teherautó platójára. Aztán beültünk a Lada Nivába, és kimentünk megnézni, hogy az esti jégeső mit vert el. Először láttam elvert termést. A levelek át voltak lyuggatva. A napraforgó és a kukorica egy részét is elverte a jég.

Visszaérve segítettem darálni az árpát, aztán tritikálé és kukorica keverékét. Ebéd után a telepen folytattam a munkát tovább, és a méretes kivágott bodzafa gallyait  szabdaltam apró darabokra és égettem el a szeméttel együtt, amit a telepen találtunk. Amit nem lehetett elégetni, azt nagy zsákokba gyűjtve az útra kiraktuk a szemétszállítónak, hogy elvihesse.

Aztán bekevertük a meszet a darálmányokba, és vacsora után kivittük a takarmányt, sót és fertőtlenítőt az állatoknak. (A fertőtlenítő a birkák alá kellett, hogy a körmük ne fertőződjön el a lehetőségekhez képest.) Visszakergettünk egy kóbor disznót az ólba, a csirkéket és a tyúkokat bezártuk (nagy élmény volt látni, hogy pont úgy ülnek az ólban, mint valami rajzfilmben. Mindegyikük a maga a helyén, kivéve azt a renitenst, amelyik szokása szerint késve ült neki tojni az esti órákban.)

És mivel még mindig nem voltam fáradt, késő este elmentem megnézni a Szent Vér templomot, ahol hálát adhattam azért, hogy ott lehetek, a kedves emberekért, és utána épp időben értem vissza a nagy zuhé előtt. :)

Második nap. Reggel 6:00-kor találkoztunk Viktorral, hogy kimenjünk az állatokhoz. A disznókat kiganajoztuk, új szalmát hordtunk alájuk, és kiszórtuk a hagyma zöldeket neki, amit élvezettel kezdtek el rágcsálni, és amitől jó kis hagyma illat lett. A birkákat is megetettük, kiganajoztuk, és új szalmát hordtunk alájuk. Kicsit egyengettem a talajt, mert nagyon elázott, és meggyűlt a víz a járda mellett. Aztán betoppantak ellenőrizni a birkákat, és segítettünk leolvasni a fülszámokat. Nem mondanám, hogy az ellenőrök megértőek lettek volna, vagy akár kicsit is feltalálták volna magukat. Szitkozódtak, szidtak minket. Szerencsére senki nem kapta fel a vizet, és mindegyikőnk a feladatra koncentrálva, alázattal terelte az állatokat és olvasta le a számokat újra meg újra az ellenőrök kérésére. Jani kedvesen jegyezte meg, hogy még kezdő a csapat, és megértést kér. Hát nem kaptunk megértést, csak szitkozódást és türelmetlenséget…. Visszaérve ebéd után még négy zsákot megtöltöttem takarmánnyal, az ötödiket már együtt Viktorral és tritikáléval :). Aztán este ismét eleredt az eső, de így korábban vége lett a napnak, ami nem is volt baj, mert a következő napi terv szerint hajnalban irány a szőlő. Végre. :)

Harmadik nap. 4:30-kor indultunk a ház elől, 5-re értünk a szőlőbe. Muth Józsi, a brigádvezető mindent megmutatott, körbe vitt a határban. Bemutatta, milyen telepítésű szőlők vannak, a betegségeket elmesélte (és megmutatta milyen is a kezdődő lisztharmat, amire nagy hajlandóság van, mivel fülledt a szőlő a sok eső miatt). Elmesélte, hogy a mennyiségi szőlő termesztés és a minőségi közt mi a különbség, és hogy mi az a mennyiség, amit egy hektáron minőségi borhoz még el lehet adni… Elmondta, hogy mi a cél a szőlőben végzett munkával, hogy a vadhajtásokat le kell vágni, a szőlőágakat lefelé hajtani, mer az indákkal felfogják magukat, és így befülled a szőlő, ráadásul nem véd a nap és a jégkár ellen, és a permetező sem tudja hatékonyan bepermetezni. A termés a lefelé menő ágakon van, így a termés nagyobb, a vadhajtások elvinnék a vizet…
Délután lazításképpen elugrottunk Bajára a Dunára fürdeni. Nagyon jó helyet ismertek Rózsáék, és még a mindennapi eső előtt tudtunk csobbanni egyet.

Negyedik nap. Trágyahordással kezdtük a napot, én is beültem egy nagy teherautóba az egyik sofőr mellé. Kihordtunk néhány fuvar marha trágyát… Aztán kimentünk megnézni a földeket, milyen állapotban vannak, megnéztük a kukoricát, hogy melyik táblában a különböző típusú magokról vetett kukoricák hogyan teremnek. Nem gondoltam, hogy ekkora különbségek lehetnek mag és mag közt. Hogy egyik vékony szárú növényt hoz, másik egész erős szárral nő, szinte legyűrhetetlen, és van amelyik olyan bő termést hoz, hogy szinte minden növény három csövet is nevel… Hazaérve végre kicsit szóba tudtam elegyedni a házigazdámmal, Dieterrel, aki nagyon szívélyes volt, és örült neki, hogy németül kicsit értő egyénnel tud egy kicsit csevegni… Este elmentünk vadászni, de mire a tervezett helyre értünk, a szúnyogok már levadásztak minket. Nem lőttünk semmit, így azt vittük haza, ami belőlünk megmaradt. Az pedig nem sok volt. De a mókát így is élveztem. :)

Ötödik nap. Reggel nem keltünk olyan korán, mint szoktunk. Viktor elintézte az állatokat. (Mármint ellátta őket, ahogy kell. :)) A mai feladat ismét a termény darálás… 6 + 6 láda. Ezt délutánra hagytuk, mert Rózsa elvitt engem Mohácsra, megmutatni a várost, és halat választani az esti ünnepi halászléhez. Megnéztük a nevezetességeket és beszélgettünk egy jót sétálva a Duna parton. Hazaérve Muth Józsi, aki pálinkaversenyeken számos aranyérem nyertese, megmutatta, hogy működik a lepárló üzem (amely egyébként a házigazdám, Dieter úr kezelésében van), majd elkalauzolt a Szent Mihály templomba és a Szent Vér templomba is, amelyek történetéről remek rövid ismertetőt is tartott… A darálásnak csak három óra körül fogtam neki, majd miután megvolt a 6 + 6 láda mindenből, amiből kellett, megültük az utolsó vacsorát a családdal és fantasztikusan finom bajai halászlével egy jó beszélgetés keretében. Úgy döntöttem, még maradok… :)