Erdélyország sok szép vize (2014.07.27. Kiút)

Nyomtatóbarát változat

Az első néhány óra izgalmakban teli volt. Kezdődött a dupla helyjegy váltással, folytatódott a felsővezeték-szakadással. Anita minden lehetséges követ megmozgatott, Püspökladányban bevárt minket a Hargita IC. Átszálláskor a csapat már teljes volt, a határt átlépve együtt ámultunk a hirtelen megváltozott tájon. Noha az út több, mint 12 órás volt, hamar elrepült. Végig beszélgettünk, megtudtunk egy s mást kis közösségünkről.

Marosvásárhelyen Tamás és 2 autó fogadott minket. Direkt kisebb és annál szebb kerülővel gurultunk el Jobbágyfalvára, a Tündér Ilona Vendégházba. Útközben sokat megtudtunk Nyárádmentéről, a természetvédők próbálkozásairól, a medvék elszaporodásáról.

Tündér Ilona nem hiába ezt a nevet viseli. A Nyárádon átkelve hangulatos faházak, ízléses kert, halastó fogadja a megfáradtakat. Érdemes tudni, hogy innen (is) vezet zarándokút Csíksomlyóra.

Mikor mindannyian megérkeztünk, Fogadó gazdáinkkal -finom pálinka és friss juhtúró fogyasztása mellett- ismerkedtünk, s megkezdődött a jóhangulatú este. Kiadós vacsora alatt, s után élőzene fokozta a "szíverősítő" és az új ismeretségek által kialakult kedvet. Nyárádmenti nótákat énekelve, ki tudja, meddig táncoltunk. Gazdáimmal utolsóként távozva még hosszú út várt a szállásomig.